A kezeket a hát mögött tartva való járás számos értelmezése kapcsolódik az önbizalomhoz és a tekintélyhez. Ez a testtartás gyakori a vezető szerepet betöltő személyek, például tanárok, katonák és idősek körében. A mellkas előre, a tekintet felfelé irányítva a személy magabiztosságot, önuralmat és a környező tér feletti ellenőrzést sugároz. Uralkodik a testén és a helyzeten. Ez egyfajta méltóságteljes, határozott megjelenés.
Ugyanakkor nyugodtabb pillanatokban azt is jelzi, hogy az illető kényelmesen és biztonságban érzi magát. Különösen idősebb embereknél ez egyszerűen egy mélyen gyökerező szokás. Egy szokás, egy „nem tudom, mit kezdjek a kezeimmel, így legalább nem zavarnak”. Gondolhatunk más jellemzőkre is, mint például a koncentráció és az önreflexió. Sokan meditáláskor ezt a testtartást veszik fel, hogy csökkentsék a zavaró tényezőket. Ez azok jellemzője, akik elmélyülnek a gondolataikban. Ez egyben a reflexió testtartása is, amikor valamit forgatunk a fejünkben anélkül, hogy a legszükségesebben túlmozdulnánk, és így tudjuk levonni a legmegfelelőbb és leghelyesebb következtetéseket vagy ötleteket.
Ha jobban odafigyelünk a részletekre, mint például a feszült karok vagy a nagyon merev kezek, akkor észrevehetjük a nyomást, talán a pillanat bonyolult, talán a helyzet határozottságot igényel, és a test ezt tükrözi. Tehát, amikor valakit háttal sétálni látunk, figyeljük meg a kontextust, ahogy a pszichológusok is részletesen leírják, hogy lassan, nyugodtan mozog-e, milyen az arca, van-e merevség, mi történik körülötte… Mert ez adja meg a kulcsot ahhoz, hogy megértsük, mit jelent.
